Az ácsmesterség pontos meghatározása: stabil fa- illetve gerendaszerkezeteket készítő kisiparos. Maga az ács szó honfoglalás előtti időkből származik és ótörök eredetű jövevényszó. Valószínűleg a faragó szavunk szinonimája.
Maga az ácsmesterség a középkorban alakulhatott ki, amikor elsősorban építőipari szerkezeteket készítettek az ácsok. A 19. századra volt jellemző a céhekbe tömörülés, amikor az ácsmesterség általában a nagyvárosokban is eljutott a szervezettebb formájába. Régebben nem ismerték a szakképzettség kifejezést, ezért nem is volt képzettséghez kötve. Az Árpád-korból okleveles leletek is fennmaradtak ránk, amely a hazai ácsmesterséget jegyezte. Ebben az időszakban feudális szolgáltatásként ismerték el. Biztosan sokan hallottunk már Taszár és Ács községekről, ezek a nevek is ezekből az időkből maradtak ránk.
“A régi ácsmesterek a faanyagokat ácsbárddal dolgozták fel, és az egyes elemeket csapolással illesztették össze”
A késői középkor időszakából olyan elszámolások maradtak ránk, amelyek ácsmunkák elvégzéséről tanúskodtak. A 17. századtól egyre több paraszti épület között voltak olyanok is, amelyek ácsmunkákkal készültek.A régi ácsmesterek a faanyagokat ácsbárddal dolgozták fel, és az egyes elemeket csapolással illesztették össze. Ekkor még nem ismerték a vasszegeket és a csavarokat.
Az ácsmesterség technikája a 18. században gazdagodott, hiszen a katonai-műszaki kiképzések révén, valamint az európai nagyvárosok segítségével rengeteg új elem és vonás vált ismertté. Még ma is találkozhatunk régi ácsmesterek munkáival archaikus, román, gótikus eredetű épületeknél. Az új korban már specializálódott az ácsmesterség és új ágazatok alakultak, mint például a tetőfedő, állványozó, bádogos és társai.
