Gyakran előfordul, hogy a csak padlásként használt tetőteret később ki szeretnénk használni, esetleg a tetőcsúcsban van még lehetőség egy újabb szoba kialakítására. Ilyenkor természetesen fölmerül a kérdés, hogy erre van-e törvényi lehetőségünk vagy előbb engedélyt kell kérnünk. Az alapszabály az, hogy akkor nem engedélyköteles a beépítés, ha az nem jár a tartószerkezetek megváltoztatásával. Ez akkor lehetséges, ha az épületet eredetileg is úgy tervezték, hogy lakhatásra is alkalmas legyen a tetőtéri rész. A tetőtéri ablakok elhelyezéséhez sincsen szükség a bürokratikus útvesztőbe való belépéshez. A tetősíkablakok engedély nélkül beszerezhetők és beépíthetők, azonban néhány jogszabálynak meg kell felelni ilyenkor is. Éppen ezért van szükség olyan szakemberre, aki tetőtéri ablakok kivitelezésével foglalkozik, és tisztában van a hatályos szabályozással is.
“Előfordulhat, bár nem gyakori, hogy a tetőablak beépítéséhez az épület egyik tartószerkezeti elemét, például egy szarufát meg kell bontani, át kell helyezni vagy meg kell erősíteni”
Az önkormányzatok saját rendelkezéseiben lehetnek különbségek, de alapvetően nyugodtan beépíthetjük tehát a tetőteret mindaddig, amíg a tartóelemeket (ide tartoznak a gerendák és a szarufák is) nem érintjük. Ebből következően a homlokzati kinézet átalakítása sem engedélyköteles tevékenység. (Természetesen a fenti információk nem feltétlenül igazak műemlékvédelem alatt álló épületek esetében.) Előfordulhat, bár nem gyakori, hogy a tetőablak beépítéséhez az épület egyik tartószerkezeti elemét, például egy szarufát meg kell bontani, át kell helyezni vagy meg kell erősíteni. Ilyen esetekben mindig kell előzetesen engedélyt kérni a munkálatokra.