Go to Top

Spóroljon a számlákon egy megfelelő tetőtéri ablakkal!

Velux redőny elektromos távirányítással

A gazdasági válság következményeképp életünk egyre inkább kiszámíthatatlanná vált. Ki tudja, mikor veszítjük el eddig stabilnak tűnő munkahelyünket, biztos anyagi forrásainkat. A számlák pedig továbbra is tornyosulnak, sőt, egyre magasabbak. Hiába próbálunk meg apró, hétköznapi praktikákat bevetni, a spóroláshoz ez nem elég; a jövőre kell gondolnunk, és olyan megoldást választanunk, melynek segítségével hosszú távon is olcsón oldhatjuk meg otthonunk energiaellátását. Sokan építtetnek manapság passzívházat. Napkollektorral fűtik a lakást és melegítik a vizet, valamint kutat furatnak a kertben, hogy gondoskodjanak az ivó- és fürdővízről. Azonban nem mindenkinek áll a rendelkezésére annyi anyagi forrás, hogy otthonát egy az egyben függetleníthesse a közművek szolgáltatásaitól. Ebben az esetben elég, ha egyelőre egy-egy területen alkalmazunk költséghatékony megoldást. Kezdetnek az is kiváló, ha télen kizárjuk a hideget, nyáron pedig a meleget, így csökkentve a számlákat.

Energiatakarékos tetőtéri ablak

Ha most építkezik, Velux tetőtéri ablakaihoz válasszon extra energiatakarékos üvegezést! A 65-ös típusszámú extra energiatakarékos üveget a gyártó alacsony energiafelhasználású aktív- és passzívházakhoz ajánlja. Az ablak belső felületén biztonsági üveg, kívül pedig edzett üveg található. Hőszigetelési tulajdonságai kiválóak, így nem engedi beáramolni a kinti levegőt, ennek köszönhetően könnyedén tartható a szoba kellemes klímája. Harmatmentes bevonattal rendelkezik, így tisztítása egyszerű, és az esővíz is könnyebben lefolyik róla. Ez az üvegtípus több ablakfajtához is rendelhető. A háromrétegű szerkezetben a két réteg üveg között egy 0,38 milliméter vastagságú PVB fólia található. Az üvegek közötti légrést egy nemesgáz, kripton tölti ki, amely tovább növeli az üveg hőszigetelő- és napvédő képességét. Az üvegezés ezen kívül kiváló hanggátlást is biztosít, így ön és családja éjszakánként nyugodtan aludhat, nem fogja zavarni az utcáról beszűrődő zaj.

Süllyesztett burkolókeret, a jobb hőszigetelésért

A tetőablak beépítéséhez válassza az EDJ 2000 süllyesztett burkolókeretet! Ez a burkolókeret profilos, legfeljebb 120 milliméteres profilmagasságú tetőfedő anyagokhoz használható. A keret alsó, hullámosított alumíniumköpenye rugalmas, így könnyen a tetőfedő anyag profiljára igazítható. A felső és az oldalsó elemekre rögzített, 75 milliméter vastag szivacs megvédi az ablak környezetét a porhótól és a csapóesőtől, megakadályozza a levegőben keringő anyagok, például a falevelek, kisebb ágak és egyéb növényi részek lerakódását. A burkolókeret stabilan csatlakozik a profilos tetőfedő anyaghoz. A tökéletes hőszigetelés érdekében az ablaktokot hőszigetelő anyag veszi körül, amely meggátolja a hőhidak képződését az ablak és a tető csatlakozásánál. Az EDJ 2000 süllyesztett burkolókeret alkalmazása esetén az ablak 40 milliméterrel mélyebbre süllyed a tetőben, így a nyílászáró amellett, hogy gondoskodik a tökéletes szigetelésről, sokkal esztétikusabb látványt nyújt, hiszen jobban belesimul a tető vonalába.

, , ,

Szerző: Tóth Gergely

Üdv! Tóth Gergely vagyok, a KissTóth Plusz Kft vezetője. Fő szakterületem a tetőtéri ablakok beépítése és cseréje. Elsősorban magánszemélyeknek dolgozunk. Ha segítségre van szüksége keressen bátran. Az új weboldalunk a https://tetoablak.hu

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal a felhasználói élmény javítása érdekében ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás